Jó rég jártam erre.

Olyan időkben, amikor az embert saját magánéleti és szakmai kérdései gyötrik, kevesebbet tud foglalkozni azzal, ami tényleg érdekli: közéleti kérdésekkel. Értelmiségiként (legyen az bármilyen szakterület) fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, mit látunk, mit gondolunk, és feltegyük a megfelelő kérdéseket azok helyett is, akik esetleg erre nem alkalmasak, vagy valamilyen vélt, esetleg valós félelmük miatt nem mernek lépni. De egy dolog még ennél is fontosabb: a közgondolkodás alakítása. És Magyarországon mostanában (is) van mivel foglalkozni.

Tegnap este választás volt Hódmezővásárhelyen. Jó esélye lehetett volna a kormánypártoknak, hogy erőt demonstráljanak április 8-a előtt, de 57%-kal mégis az ellenzéki jelölt nyert. Meglepődtem, de egy vállrándítással elintéztem: ilyen a demokrácia. Aki ma fönt van, lehet lent is hamarosan, és ez csak a választópolgároktól függ. A szavazás titkos volt és egyenlő, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, és győzött az, akire a legtöbben szavaztak, mert ez így van jól. Ilyen a demokrácia.

Tegnap este az "elnyomott" ellenzéki médiumok mintha megfeledkeztek volna arról, hogy igazából diktatúra van. Hogy nincsen szólásszabadság. Hogy bármit tesznek a választók, úgyis a kormánypárt nyert. Hogy csalnak a hatalmon lévők. Érdekes. De érdekes az is, hogy egyszer sem hangzott el egyik portálon sem, hogy arrogáns és szabadságfenyegető módon próbált volna meg valaki szavazatokat szerezni bármelyik szavazókör előtt. Vagy hogy a kormány be akart avatkozni a választás végeredményébe. Azért, mert ilyen nem volt. Az emberek szabadon döntöttek. Ilyen a demokrácia.

Most nagy az eufória az ellenzéki oldalon. Azt ünneplik, hogy sikerült összefogni. És igen: én is úgy gondolom, hogy ez óriási dolog, le a kalappal, őszintén! De nem mernék messzemenő következtetéseket levonni az áprilisi választásokra nézve.

1) Ez egy polgármester-választás volt. Igaz, hogy a jobboldal egyik fellegvárában, igaz, hogy 40 nappal a z országgyűlési választások előtt. De láttunk már karón varjút: a jobboldal a Medgyessy- és Gyurcsány-éra alatt úgy rabolta el a nagyobb városokat (pl. Szentendrét vagy Miskolcot), hogy a Fidesz tapsikolt örömében: itt nagy változások lesznek. Aztán 2006-ban újra a baloldal győzött. Annak ellenére, hogy a jobboldal 2004-ben és aztán 2009-ben az Európai Parlamenti választásokat is vitte (bár tegyük hozzá, roppant alacsony részvétel mellett).

2) Összefogtak. Dicséretes, nem győzöm hangsúlyozni. Tényleg az. De itt nem egy országgyűlési mandátum, vagy (urambocsá') a parlamenti bejutási küszöb elérése volt a cél. Valljuk be: egy polgármester-választásnál könnyebben feladható egy nem-biztos-hogy-nyerő-jelölt pozíciója, mint egy országgyűlési bőrhuzatos szék négyéves tulajdoni joga. Tegyük fel: mi lesz, ha sikerül megegyezniük az ellenzéki pártoknak, és áprilisban együtt többségbe kerülnek a Parlamentben. Mi lesz itt? Két, jobbára közepes méretű és négy-öt, jobbára láthatatlan mikropárt fogja kormányozni az országot? Milliom törésszállal az arcvonalaikban? Ezt mégis hogy gondolták? Vagy egyelőre nem a győzelem a cél, az majd csak ezután jön, 2022-ben? Azt akarják elérni, hogy végre odakanyarinthassák Orbánék orra alá: kétharmados döntés nélkülünk nem hozható? Hát... elég kicsinyes álláspont, de megértem. Remélem, erre nem kerül majd sor.

Más is foglalkoztat egy ideje.

Ma minden ellenzéki politikus óriási demokrata és emberi jogi harcos. Sajnos sokan nem a saját nemzetüké, amint az pl. a határon túliak szavazati jogának megvonására tett megjegyzésekből kiderül. És a demokráciában szólásszabadság van, ahol ilyen vérlázító dolgokat is ki lehet mondani büntetlenül, mint hogy állampolgároktól megvonjuk a szavazati jogukat, amikor ezt a jogszabályaink is bizonyos keretek között teszik csak lehetővé. De, ugye, diktatúra van, és bizony itt nem lehet ám csak úgy vérlázító dolgokat mondani. Mindegy is.

2015 előtt engem is bosszantott Orbán Viktor kormányának számos lépése. Konzervatív nevelést kaptam, de a családomban sok baloldali szavazói is volt, ami nagy hatást tett rám. Meg persze a fiatal felnőttek "csakazértse" lendülete is működött: védte azt a langyos, semmire sem kötelező limonádééletet, amit 2010 előtt a balliberális vezetés kialakított. Jó volt, mert jogok voltak, kötelességek alig. Senki sem merte volna azt mondani, hogy ezt és ezt az ország érdekében kell tennem, mert az a magánszférámba való csúnya beavatkozás lett volna.

2015-ben azonban elkerekedett szemmel néztem, hogy mit művel a demokratikus ellenzék. Amikor a kormány megpróbálta megvédeni az országot, ők folyamatosan, ok nélkül rángatták a vészharangot, hogy a valódi menekültekkel keveredett gazdasági bevándorlók jogai milyen súlyosan sérülnek. Teljesen megdöbbentem, és azt kérdeztem: és a mi jogaink? A magyar állampolgárok jogai? Azok hol vannak? A jogunk, hogy egy jogállamban éljünk, a jogunk, hogy érezzük: az országunk vezetői megvédenek bennünket, hiszen -- többek között -- erre hatalmaztuk fel őket. Félelmetes volt a felismerés, hogy az állapolgároktól bizalmat nyert politikusok (Szél Bernadett-től Mesterházy Attilán át Gyurcsány Ferencig) a szó szoros értelmében semmit sem tettek volna: csak nézték volna karba tett kézzel, ahogy az ország maga óriási országúttá válik. Hát ezért nem fogok rájuk szavazni áprilisban sem.

Aztán néztem, ahogy Orbán Viktor szájkaratét vív néhány ostoba brüsszeli politikussal. Nevettem rajtuk. Ezek az emberek azt a látszatot keltették, hogy pontosan tudják, mi az a demokrácia. Ha egy rövid mondatban definiálniuk kellene, máris odaállnak, és mondják, mindenki számára érthetően, világosan, pontosan. De ezek az emberek hazudtak. A pofánkba hazudtak. Ők sem tudták, hogy miről beszélnek. Mert nem létezik egyféle demokrácia. (Ajánlom ezzel kapcsolatban Hódi Sándor pszichológus Miért hazudnak a politikusok? című munkáját. Hiánypótló mű, online innen elérhető.) Kicsit ironikus az, hogy egy képlékeny, valójában gumifogalmakkal operáló fogalmat erőltetünk magunkra, nem? Amit lehet így is, és úgy is értelmezni. Mindegy is. Ilyen a demokrácia.

Akartam még az oligarchákról is írni, de a diktatúra titkosügynökei rám szóltak, hogy nem tehetem. Kár. Majd talán máskor.